A mostani cikkünkben egy 2 az 1-ben megoldást mutatunk be, ami kifejezetten hasznos nagy cégek számára, akiknél több 10-100 jármű is lehet, váltott sofőrökkel. Emellett kis cégeknek, és akár magánszemélyeknek is jó szolgálatot tehet, hiszen az azonosítás mellett védelmi funkciója is van ezeknek a szolgáltatásoknak.
A Youtubon tevékenykedik egy TopSpeedGermany nevű csapat, akik ezúttal valamilyen luxusautó helyett egy dízel Fiat Ducatót vittek ki a helyi autópályára, és az olasz furgon megmutatta mire is képes igazából.
26-án este megjelent a Magyar Közlöny 88. számában olvasható módosító kormányrendelet, ami az elmúlt napokban nagy káoszt eredményezett. „Az üzemanyag nem hatósági áras termék, ha azt külföldi rendszámú jármű töltésének céljából értékesítik” – ez volt az a bizonyos bekezdés, amely az elmúlt napokban kavarodást eredményezett. Akkor ezentúl ki, mikor, hol és hogyan tud tankolni? Az alábbi cikkben kitérünk mindenre.
Sok cég életében eljön a pillanat, amikor a méret helyett gazdaságosabb a hatékonyságot növelni, ami által a nyújtott szolgáltatás eredményessége is javulhat, ráadásul egy hatékonyabban működő vállalkozás a későbbiekben könnyebben skálázható. E témával kapcsolatban szeretnénk leendő ügyfeleinknek segíteni.
Sok magánszemély és cég is kénytelen belső égésű motorral szerelt járműparkot fenttartani, ám ezért általában sokkal többet fizetnek mint kéne. Hogy miért? az alábbi 5 pontban összeszedtük.
A horvátországi bejelentés után a mai napon, november 11.-én a kormányinfó bejelentette, hogy hétfőtől befagyasztják a benzin és dizel árát 480 forintra. A jelenlegi intézkedés 90 napra lesz érvényes, és ezt a lejárat végén újrabírálják.
Mostanában erről szól minden, de sokan nem tudják mi is ez, és miért olyan nagy probléma, hogy fogynak a készletek. Az alábbi rövid cikkben választ kaphat minden kérdésére.
Ismerje meg a jelenleg használatos fényszóró technológiákat és működésüket. Bemutatjuk, hogy mire kell figyelni a különböző típusok használatánál, hogy minél hosszabb élettartamuk legyen, illetve megosztunk pár érdekességet is.
Sok cég életében eljön a pillanat, amikor a méret helyett gazdaságosabb a hatékonyságot növelni, ami által a nyújtott szolgáltatás több és jobb lehet és az eredményesség is javulhat. Ráadásul egy hatékonyabban működő vállalkozás a későbbiekben könnyebben skálázható.